Mexikóváros. Első nap.

Azt kell, hogy mondjam, TETSZIK. Tény, hogy Nápoly a legjobb edzőterep volt. A város sok ezer illata, a kövezet, az építészet össze-visszasága, az omladozás, az emberek furcsa viselkedése mind Nápolyra emlékeztet. A leginkább talán az, ahogy nézem az embereket, és nem tudom őket elhelyezni, nem tudom, hogy mit akarnak, hogy átvágnak-e, vagy éppen segítenének, talán van félsz is, bizalmatlanság, de a tekintetek alapján nem látom át őket. Viszont az látszik, hogy ők maguk tudják, hol a helyük.

A szép napsütésben a hotel környékét fedeztem fel. Egy lényegében egy rohadt hosszú sugárút, az ún. Reforma. Egy picit az Andrássyra emlékeztet, noha építészetileg egyáltalán nem olyan összefogott. De a parkossága élvezetes, tényleg. 

A helyiek élték a hétköznapi életüket. Megfigyeltem, hogy itt az utcán enni nem gáz, és lényegében bárhol képesek akár egy több fogásos menüt lenyomni a torkukon. Emiatt egy csomószor belefutni csirkecsontokba, meg hasonlók. És persze a kaját mindenféle bodegákban is árulják, ami miatt az egész utcán finom ételszag lesz úrrá egy idő után. 

A negyed, ahol a hotel van, amúgy elég biznisz jellegű, méterenként egy bank, de ha letér az ember a Reformáról, máris ott vannak a kis kajaárusok, helyi üzletek, ami sokkal több élményt nyújt.

A sétám során két dologra kattantam rá. Az egyik a böszme autók, meg más érdekes kerekesek, a másik pedig az építészet. Mindezt külön fotóalbumba bárki láthatja.

A sétám fénypontja a Four Seasons hotel volt. Valódi kis paradicsom a belső kert, és a csodás berendezés. Ennyi hónap munka után igazán otthon éreztem magam, úgyhogy eltöltöttem egy jó fél órát itt. Még önarcképekkel is kísérleteztem a wc-ben. 

Később találkoztam a többiekkel, illetve hármukkal, egy osztrák csajjal, egy mexikói nővel, aki a cuccot fogja tartani, meg Kabirral, és elmentünk ebédelni. Itt alkalmam volt megfigyelni a felsőbb osztályok kis szokásait. Az étterem előtt csak ledobja hanyagul a kocsit az ember, a pincér ugyanis beparkolja valahová, tök kényelmes. Az étterem teraszán persze itt is 3 percenként jön valami szegény kis árus, igaz, itt nem rózsákat, vagy kütyüket árulnak, hanem cipőt akarnak pucolni, vagy csokikat árulnak, cigarettát, szóval olyan dolgokat, amire esetleg embereknek amúgy is szüksége lehet. Itt egy kép az ebédről. Holnap elvileg valami múzeumozás is összejön. Én ebéd alatt majdnem bealudtam. Azért a jetleg még kiabál bennem, és nagyon fázni is kezdtem a kimerültségtől, pedig amúgy szép idő van a városban, állítólag csak múlt héten volt roppant szeles és hideg. Emiatt viszont nincs nagyon szmog, lehet levegőt kapni, de tény, hogy a város nagyon zöld, nem láttam még utcát ezen a környéken, ahol ne lenne két oldalt fasor. 

Este még egyet bóklásztam, egy másik irányba indultam el a hoteltől, no ez sokkal szimpatikusabb rész volt már, de mivel sötét volt, nem tudtam nagyon fotózni. Végre itt, a toronyházak között akadt több régi épület, olyan 120-150 évesek, és sok kis üzlet, stb, bár tény, hogy olyan európai jellegű kávéházat nem találtam, itt is tele van minden amerikai szarral, Starbucks, Wendy's, Pizza Hut, ilyenek.Azért itt egy kép egy kis részletről, ami nagyon tetszett. Ezzel búcsúzom is mára, bezárul Szirát élménytára!