Olyan hihetetlen, hogy mennyi minden tud történi belül. Persze ez a természetes, csak a hétköznapi életben egyáltalán nem figyelünk az igazibb magunkra. Miután nevettünk egy hetet, sírtunk egy másik
héten át.
Nem könnyű a sírás. Még nekem sem, aki tudok sírni, és engedem, ha jönnek a könnyek. Néha két óra után már csak simán tátott szájjal bámultam a plafont. Aztán addig bámulja az ember, míg előjön egy régi sérelem, aztán megint csak sírni kezd. Ez a „tanfolyam” nem engedi meg, hogy ne legyünk őszinték magunkhoz. Ugyanis nem a mindennapi énünk a vezér, sokkal inkább a tudatalatti, és talán még az annál lentebbi rétegek irányítanak. Az utolsó sírós napon például már nem igazán emlékeken sírtam, csak jött a sírás, zokogtam, bőgtem, és nem volt semmi konkrét, amihez kapcsolni tudtam volna. Ilyenkor az előző életek fájdalmait sírja ki az ember. Sokszor már azt éreztem, szétszakadok, de ugyanakkor mindig ott volt az a jó érzés, mint amikor egy kellemetlen kaját hány ki az ember. Maga hányni szar, de mégiscsak megkönnyebbül utána az ember.éten át, most eljött a csend ideje. Gondoltam, már történni nem fog semmi. Meglepett, mert azt érzem, hogy csak most kezdődik az egész. Annyi oldódás van bennem, annyi mindent el tudtam múlt héten engedni.
Közben itt ez a csodálatos hely, a remek klímájával, minden tökéletes. A tenger folyamatosan csak zúg, a madarak ringanak a szélben, a rákocskák mohón keresik a falatokat a köveken. Amikor pedig rámjön éppen éjjel, megengedem magamnak, leszaladok a medencéhez, úszkálok egyet, nézem a csillagokat, kifekszem a fűre. Erre mondja nekem valaki, hogy ne hiányozzon, amikor otthon leszek a mínuszokban!
Ez a hét a csendé, igaz, én csak 4 napot csinálok a 7-ből, mert megyek még Floridába. Néha azt érzed, elalszol, néha azt, hogy tele vagy gondolattal, néha meg beszippant a belső béke. Engedem ezt is, azt is, nem ítélkezem, egyik sem jobb a másiknál. A csendes meditációkon kívül azért komoly napirendünk van: felkelés 6-kor, 6.30-kor dinamikus meditáció a tengerparton, aztán reggeli, utána 3 óra csend. Délután általában a vízben vagyunk, vagy szabaidő, vagy vízi prána. Ezek légzésgyakorlatok, amiket párosával végzünk, és az a cél, hogy újraéljük a magzati állapotot a tengervízben, és átéljük a születést is, csak egy jóval fájdalommentesebb formában. Hiszen minden születés egy sokk a babának. Érdemes hát újraélni, fájdalommentesen. Este 5-kor Kundalini meditáció, és 7-kor pedig közös tánc, majd Osho előadást hallgatunk. 8-kor vacsi, aztán kb mindenki lövi ki magát az asztaltól aludni! Persze ennyi meditációval sokkal kevesebb alvás is elég, de a személyes térben töltött idő is fontos. Nekem pedig az a szerencsém, hogy az óceánra néz a szobám.... mi kell ennél több?! A kaja amúgy szuper, persze picit unom már a zöldségeket, de csak egyszer mentem el sonkát zabbantani.... no jó, azért némi tengeri herkentyűk is néha beficcennek, de az kötelező!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése