Florida

Eljött február 4, szombat. Pénteken úgy éreztem, sikerült mindent lezárnom, már ami a Misztikus Rózsát, a meditációs terápiát illeti, és késznek éreztem magam, hogy elinduljak Floridába. Közben persze jöttek otthonról a hírek, hogy a Malév meghalt, hogy rengeteg hó esett, és nem tudtam követni, hogy 2Kriszti eljutott-e, de aztán írtk sms-t, hogy Amszterdamban vannak, meg valami gépen ülnek egy ideje. Szombaton reggel, indulás előtt beszéltem velük, és már Miamiban voltak, szegényen durván fáradtan.
Én 6-kor keltem szombaton. Kabir, a szobatársam kérdezi, áh, nem jössz dinamikus meditációr csinálni? Mondom, nincs időm, mert akkor csúszik a reggeli program, meg leizzadok, stb. Aztán ő kiment, és én meg rájöttem, hogy igen, van még bennem feszültség az indulással kapcsolatban, amit még kiugrálhatok magamból. Úgyhogy ott voltam megint a parton 6.30-kor meditálni. Csodálatos volt, persze. Teljesen egybeolvadtam a parttal, a látvánnyal, a zenével, és persze azt éreztem, hogy nekem itt a helyem, hogy ne menjek sehová. Visszasétáltam a szobába a meditáció utána, és csak nem tudtam eldönteni, mi legyen. Lementem reggelizni, próbáltam pár szót mondani a többieknek, hogy milyen csodálatosak, de a sírás görcsbe rántotta a torkomat, és mások arcáról is potyogtak a könnyek. Sokan marasztaltak, de aztán rájöttem, hogy ugyanez lenne két nappal később is, úgyhogy tényleg nincs különbség, Florida meg még rengeteg élményt adhat.
Úgyhogy elindultam. A reptérre érve hatalmas tömeg fogadott, mindenhol hülye boltok, öreg, kövér amerikaiak, Mexikó már csak a szuvenírek formájában volt jelen. Egy idő után le kellett ülnöm, be kellett csuknom a szememet, mert túl sok volt ez így hirtelen.
Végül átrepültem Floridába, az úton nagyon szép dolgokat láttam,a Florida alatti lagúnát.
Krisztiék vártak a reptéren, olyan jó volt látni őket. Persze beszélni egy ideig még nem tudtam, mert annyira sok dolog ért hirtelen. Az autó, amit béreltünk kényelmesen nagy volt, viszont egyből egy bevásárlóközpontba akartak menni. Én egy két órát bírtam ki bent, persze azért a shoppingolásnak egy ici-picit hódoltam, de egy idő után megint hányingerem volt a sok színtől, kellemetlen tömegtől. Végül estefelé máris a szálláson voltunk, és mivel ők is nagyon fáradtak voltak, csak aludni bírtunk. Az első szállás, Guido nevű apukánál, Patricia nevű anyukánál kissé kellemetlennek tűnt, koszos volt (de legalább olcsó), és nem lehetett ablakot nyitnunk, ráadásul emeletes ágyon aludtam, úgyhogy tisztára hajós fíling volt az egész. Levegőtlen, sötét, picit büdi.
De másnap máris húztuk onnét a csíkot, kint voltunk a tengerparton, nézegettük a miami-i házakat. Van South Beachen egy történelmi belváros, azért történelmi, mert század eleji, Art Deco stílusú épületek alkotnak pár utcát, nagyon tetszett. És persze vezettünk a híres Ocean Drive-on, beültünk egy méregdréga bárba, ahol azonban meghívtak egy koktélra, mert születésnapom volt! Király, de délután már mentünk le Key Westbe, amely a lagúna legfontosabb városa. Egy egy 4-5 órás út volt.
3. nap: a The Inn nevű Key West-i hotelben aludtunk. Aznap este volt a születésnapom, meglepetésként Madonna énekelt nekem a TV-ben élő adásban, nem rossz. Nagyon durván esett az eső, de azért a medencét kipróbáltuk!
4. nap Másnap várt ránk Key West, Kisskrisztinek meg elszakadt a lencséje, úgyhogy boltokat is kellett keresni. Nekem volt még pár kielégítetlen vágyam, álmom, amit Mexikóban nem sikerült megvalósítanom: az egyik a snorkeling, ami végül is búvárkodás, de csak maszkkal és pipával. Találtam is egy kisebb hajót, ahol vittek ki fiatalokat egy korallzátonyra, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk, persze nem volt olcsó. Nem volt könnyű legyőznöm a kezdeti félelmeket, de aztán végül minden simán ment. Persze nyeltem tengervizet, de legalább nem lettem éhes :) Vicces, hogy a víz alatt is működő fényképezőgépemet e célból vettem, de a remek 50 ezer forintos gép már napokkal korábban beázott, és felmondta a szolgálatot. Úgyhogy ez a korallos élmény az enyém marad, megosztás nélkül. Visszafelé egy másik álmom is teljesült: láttam delfineket úszkálni a hajó mellett.
Egy kis kajci után elindultunk vissza kocsival, de hamar este lett, megint eleredt az eső, nem jutottunk ki a lagúnavilágból, egy másik, kisebb városkában megszálltunk egy szintén csinos szállóban.
5. nap: Másnap korán indultunk útnak, sok mérföld várt ránk. Az Everglades nemzeti park Miamitól egy köpésre van, egy hatalmas, szinte teljesen lakatlan terület, mocsárvilág, mangrove. Tele van aligátorokkal, és noha mi folyamatosan krokodilnak mondtuk őket, ezek nem azok a nagy zöldes hosszú cuccok sárgás hassal, hanem fekete, kisebb aligátorok, mondhatni "békések". Az Everglades legnagyobb élménye a légipropelleres csónaktúra volt, amit nagy küzdelmek árán hoztunk csak össze, de végül sikerült. A mangrove erdőben száguldoztunk elképesztő sebességgel a fák alkotta kis csatornákon. Én azt hittem, hogy inkább az élővilág megfigyelése a cél, de így is láttunk egy krokit, mármint aligátort, meg mosómacikat, meg persze íbiszeket, gémeket. A csónakázás után meg mentünk helyi tengeri herkentyűket enni, van egy rákfajta, aminek csak a hatalmas ollóját vadásszák, aztán magát a rákot visszadobják a vízbe, az ollója pedig újranő egy pár év alatt. Isteni volt!
Este még felvezettünk a nyugati parton lévő Clearwater-be, ahol egy olcsóbb hotelban szálltunk meg. Sütött a Hold, nagyon szép volt.
6. nap: Clearwaterbe azért mentünk, mert állítólag nagyon szép a tenger ott, ez nem az Atlanti óceán, hanem a másik oldal, tehát a Mexikói öböl. Clearwaterben él Walter, a híres leszakadt farkú delfin is, de nem fizettünk, hogy megnézzük, hanem elmentünk egy tengeri safari csónaktúrára, ami végső soron elég gagyi volt. Hálóval felhúztak egy-két állatkát, amiket meg lehetett aztán nézegetni egy műanyag dobozkában, mielőtt visszadobták volna őket... ami azért vicces, mert gazdag tengeri élővilágra számítottunk, a legnagyobb fogás egy 8 centis halacska volt. Viszont a kaszáspók alakú rákocska nagyon tetszett! Megálltunk egy apró szigeten, ahol semmi más nem volt, mint egy élő, és egy kiszáradt fa, de az egész törött kagylókból volt.
Délután megint felkerekedtünk, de eszembe jutott valami: Kisskriszti említette, hogy nemrégen nyílt Salbador Dalí múzeum a közeli St. Petersburgben. Ugyan már nem vagyok akkora Dalí rajongó, mint tini koromban, és azt gondoltam, hogy ez megint majd egy olyan kiállítás, amiért sokat kell fizetni, és kb lesz egy festmény, a többi grafika.... mindegy, menjünk, most itt vagyunk.
Csodálatos volt. Kiderült, hogy ez egy már régebbi gyűjtemény, csak azért új a múzeum, mert maga az épület új, eddig másutt voltak a képek elhelyezve. 96 olajkép, közöttük a leghíresebbek, nagyjából a képek 1/3-át ismertem könyvekből, vagy másutt. Tényleg főművekről van szó!!! Nagyon feltöltött, hogy múzeumban lehetek festmények között, az épület előtti kert pedig egy kis csoda volt. Az érdekes formájú köveket, amelyeket Dalí sokszor megfestett egyenesen Catalóniából hozták, Dalí szülőhazájából. A múzeum üveges csarnokából kilátás a vitorlás hajókkal teli kikötőre. Ez a hely mindhármunkat lelki békével töltött fel.
Aznap este átvágtunk a félszigeten kelet felé, megérkeztünk egy nagyon pici kis városba, ahová az aznapi szállást foglaltam. Vendéglátónk egy fiatal pár, azon ritka amerikaiak, akik utaztak már erre-arra, a csajszi ráadásul mexikói volt. Sokat beszélgettünk velük, rengeteget nevetgéltünk, igazi találkozás volt. Három macskájuk szintén kedvesen fogadott minket. A szállás kényelmes volt, nagyon tiszta, aminek roppant mód örültünk. Sőt, olcsó is!
7. nap: Ugyan én nagyon szkeptikus voltam a Kennedy Space Centerrel kapcsolatban, mégis csatlakoztam Krisztiékhez űrhajókat nézni. Nos.... végső soron Floridában minden drága, no de akkora lehúzásban még nem volt részem eddig. Az eleve drága belépő mellé az űrközponton belül csillagászati árak társultak, lényegében a látogatást igyekeztem kihúzni kaja nélkül, vettem 3 dl rostos levet, azzal voltam el órákig. Maga az üdítő került 2000 Forintba!
Mindezekért cserébe láttam egy csomó vastákolmányt, amibe igyekeztem beleérezni, hogy innen az űrbe lehet menni. Az egész hely egy amerikai nacionalizmusra épülő eladásra szakosodott lehúzás komolyabb oktatási célok nélkül. Igaz, negyedét sem láttuk, de nem lettem sokkal okosabb az űrkutatást illetően, és nem láttam egyetlen egy űrhajót sem belülről, vagy ilyesmi. Rakétákat nézegettünk, meg vasból lévő cuccokat. Beültem egy filmre is, amely a Hubble űrtávcsőről szólt, persze a 16 fokos légkondis hidegben az ember nagyon tudja élvezni a dolgot :) Úgy hangzik, ki vagyok akadva erre, de valójában nem, örülök, hogy ide már nem kell mennem!
Délután megint vezetés várt ránk, megint irtózatos eső, ez szinte mindennapos volt az utunk során. Az úton persze elkezdtem parázni. Az utolsó szállásunk egy b&b, de a srác azt írta, hogy nem tud velünk találkozni, de az ajtót nyitva hagyta, mert biztonságos, stb, stb, én már közben több lehetőséget is lefuttattam magamban. Sajnos a lányokat is belevontam, és mindannyian félelemmel teli mentünk Miamiba vissza. Persze mondtam, hogy még az is lehet, hogy minden rendben lesz, és valóban olcsón egy luxuslakásban szállunk meg, ahogy terveztük. És így lett! A lakás valami elképesztő volt, 200 fokos panorámával az öbölre, South Beachen, ami Miami legizgalmasabb része. Két háló és egy nappali, két fürdő.... wow, igazi nyugati kényelem! Persze még mindig oltárira esett, ezért inkább pihenni mentünk.
8. nap
Péntekre már eléggé kimerültek voltunk mindannyian, elegünk volt a kocsikázásból, stb, úgyhogy végső soron nem csináltunk semmit. Ami abból állt, hogy jót veszekedtünk, tekertünk egy két órácskát a városban, meg döglöttünk. Miami elképesztő hely. A közeli utcák közül volt egy sétálóutca teli menő üzletekkel, éttermekkel (Lincoln Road). Estefelé elsétáltunk erre Kisskrisztivel, no, már nem bírtam tovább, muszáj volt vennem valamit! Végre találtunk kaját, ki volt írva, hogy "egészséges mediterrán konyha", húztunk be, mert 2 nap után amerikai kaját már nem bír enni normális ember. Humusz, padlizsánkrém, lencselpörkölt, olajbogyó, igazi ízorgia volt, jaj, imádtam! Persze megint eleredt az eső, ami itt azt jelenti, hogy az ember 1 perc alatt csurom vizes, fele se tréfa. Persze taxit nem találni ilyenkor, próbáltunk az üzletek előtti ernyők alatt maradni, ernyőről ernyőre haladva. Végül is így is jól eláztunk, de végül elállt, haza tudtunk sétálni a méteres pocsolyák között. Még jó, hogy a luxuslakásban volt szárítógép! Este, noha mindenki még picit duzzogott, kiültünk az erkélyre sörözni. Megjött a kedv, utolsó este, irány valami szórakozóhely! Ugyan nem volt a legdurvább parti, de jól éreztük magunkat, a hely kellemes volt, 4-6 tánctér, nem túl nagy tömeg, örültem, hogy azért ezt is láttuk Miamiból!
9. nap: az erkélyről reggel csodálatos jelenetet láttunk. Az öblön túli toronyházakat érte az első reggeli napsugár. Ezzel intettünk búcsút ennek az elképesztő lakásnak, elképesztő nyaralásnak és városnak.
Egy utolsó maratoni shopping még a gépre szállás előtt. Hazafelé Miami-New York-Amszterdam útvonalon repültünk, eléggé kimerült idegekkel. Némi csalódás volt, hogy egyetlen egyszer nem sikerült úgy ülnünk, ahová szerettünk volna, ami miatt máris írom a panaszlevelet a KLM-nek. Amúgy a hazafelé út gyorsan eltelt, nem volt vészes.
Elég intenzív volt ez a hetem, itt az ideje, hogy picit kipihenjem magam! Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nyaralást sikerült összehoznom, átélnem! Hálás vagyok!