|
oct 2, '06 8:24
am
for everyone
|
Mint, amikor az ember keresi a hollétét, úgy tévedtem
el a minap a sövény közepén. Aztán két nyúl kellőképpen üdvözölt, és így végül
a nap második része jól telt, tudtam mosolyogni. A sövény suhogása egészen
megnyugtatott, de a testemet karistoló ágak és tüskék perverz fájdalmat
okoztak. Csak a kiáramló vért bámultam, és néha nyalogattam, nehogy mindenem
olyan legyen, de ez is negatív.
A nyulak értelmesebbek voltak nálam. Kis testüket szőr
védi, őket a bozót nem bánthatja. Még közelebbről szemlélhettem őket, amikor
sikerült fordulnom egyet, és beleláttam az odúba, ahol anya nevelte a
csemetéit. Sírtam. Már egyre erősebben szorítottak a tüskék, a fordulás további
horzsolásokat okozott. A lábam már zsibbadt, és kezdtem elájulni. Már nem
érdekeltek a nyulak, csak saját magam.
Megérkezett az esti szarvas. Tegnap is itt legelt,
megette fél bokrot. Hiába sáros a talaj, nincsenek lábnyomai. Súlytalan, és
talán nincs is teste? Fogai helyén egy vastekercs, rajta egy üzenet, most
látom, hogy nekem. "Hatkor a vörösnél". Ott leszek, ígérem... aztán
bele kell gondolnom, hogy ez mit is jelent. Igen, el kell kezdenem edzenem
tenyerem, és törni az ágat, a levelet.
|
oct 11, '06 4:50
pm
for everyone
|
Piról mérgezett
romát,
S képedve feledte
gyomrát.
Rómát nem morvák
Gyónták, Tirol
Tévedett rom. Hát
Hátamban tíz
kereszt
Gyón fát, gaz
ereszt
Fót, tán emleget
Sodrást terelget.
Lezárni e fát, fuck
S túl érezni
milyet,
Lát.
|
oct 12, '06 3:34
pm
for everyone
|
Nézi magát a tükörben, hoz még egy tükröt, hogy lássa
magát hátulról is. Ellenőrzi az outlookot, minden rendben? Boldog lehetek ma?
Nézi a buszon a többi csajt, de diszkréten, annak jobb a segge, mi lehetek
én, kérdezi magát.
Féli magát a tükörben, lopna még egy trükköt, hogy
tátsa száját bámulva is. Tetten érjük a hiúságot, fizetsz nekem? Kótog
neked-e fa? Lépi a futón a rögbi-zajt, de mint éppen, látnak notabene! MI
LEHETEK ÉN? kérdezi magát.
A tükör segít, a tükör nem segít. Az arc vagy te, te
nem vagy az arcod, miben keresheted hát magad? Vagy nem jó a tükör, le kell
cserélni, lehet, hogy kövérít, maga a tükör a hibás.
A trükköm terít, a füttykös nem repít. A karc, vagy
nekem, vagy alakod, tizen meglephetnek, támogatsz? Was tea jo hour? Le calze
nere? Lehet, hogy mögédlép, gammasugár a libám.
|
oct 12, '06 3:54
pm
for everyone
|
El tudjátok
képzelni az életet ennek a nagy horizontnak távlatában?
Hiszen a semmi
aligha ad ihletet, de ha más a perspektíva, hát könnyen adódik a bélben lámpás.
Kétszeresen sült
tenyerem lapozgatom.
Mint kívánt almán a
tetű,
Úgy értesültem
szavaid
Sugallatán bolyhaim
kemény
Párnáján levezetőn,
kédesen.
Kint, lépted almán
Tanyám elképzeli
tetteid,
S minket elemez e
dal már.
Erdőn kérdőn értem,
Hogy mért érzek
trippet,
Hosszasan, párán,
dús kebleden,
Mégis árván
kimondom a bent lévő
Szavaim.
A titok ott van, az
égen
Úszó téglák között,
eldugva a
Kupola magasán,
Hiszen csak Te,
mint két oldalas,
Vagy odvas, tudod,
mit lehelek
Most mogorván.
|
oct 19, '06 6:34
am
for everyone
|
Közeleg a vész, és én pedig, kutatásaim közben, az
egyik nagy nemzeti énekünk egy érdekes átirítára bukkantam a szilasvidéki
Nyálasdy kastély egy titkos könyvtárszobájában.
Török Márti Libám:
Lófaszt
Kazánnak
lendületlenül térj míve, lóvakar!
Görgődlakk, s
talpad sírod is,
Che ámor, s’four
o’clock
A barbikádon e
mírül tincsen mámorra key
Gábor, mag
teljentolcs, meze
mik fémnek, fámnak
tell.
Anyádnak tengülj,
etlenül, félj, s mire ó, hamar!
Tömlőd mag, farkad
bírod is,
Mér? Hát bor’s
megvakar.
Te’a ládikádon-e
díszül milyen kámforra lelsz?
Lago da merjen most
levest
Tíz évet, ávót
rest.
|
dec 28, '06 2:09
pm
for everyone
|
A kastély nagy ünnepre készült. A birtok uraságának
nyolcvanadik születésnapja közelgett. Azon időkben ritka volt megérni ilyen
szép kort, bár azért akadt, akinek sikerült. Meg például ott vannak a teknősök,
akik köztudottan sokáig élnek, akár több évszázadon keresztül is bírják.
Mindenki sürgött forgott, valójában féltek attól, hogy
az uraság mogorva lesz, és megint kivégeztet pár parasztot elégedetlenségében.
Rettenet egy úr volt, utálták alattvalói, nagyon féltek tőle, rettegésben
tartott mindenkit.
Meg kellett volna ölniük.
Az uraságnak nem volt teste. Fiatalon részt vett egy
háborúban, amit sérülés nélkül túlélt. Egy távoli országban harcolt, és
hazafelé át kellett szelnie a sivatagot, a szavannát, és egy pékséget. Az előző
kettő még könnyen ment, noha a szárazságban, víz és élelem nélkül saját testét
kellett megennie. Először levágta az egyik lábát, majd homokból eszkábált
helyette egy kereket. Aztán a másikat, és ezt is megette. Végül rájött, ha
megszabadul gyomrától is, nem lesz többé éhes. A sok ezer kilométer
tapasztalata azonban az lett, hogy egyáltalán minden testrésze csak egy
felesleges nyűg.
Amikor a pékséget elérte, már csak egy agy volt.
Szelíden beslisszant a padlón. A pék észre sem vette egészen addig, amíg az
egyik pékinas bele nem botlott miközben egy nagy tál kalácsot vitt. A kalácsok
így veszendőbe mentek, a padlóra hullottak.
No, akkor a pék dühbe gurult, mivel új kalácsokat
kellett készítenie. A liszt viszont fogytán volt már, az utolsó kalácshoz az
uraság agyát használta fel, és belesütötte.*
…
A 80. születésnapi ünnepség fő meglepetése egy olyan
torta volt, amely kiköpött úgy nézett ki, mint az uraság. Egy nagy gúla alakú
fonott kalács, amelynek tetejét porcukorral hintik meg (az uraság ugyanis
időközben megőszült).
Az uraság azonban utálta a meglepetéseket. Talán a
háború miatt, amelyben részt vett, és ahol az ellenség mindig meglepetésszerűen
támadt rájuk. Vagy talán azért, mert kiskorában az apja, akit nem igazán
kedvelt, minden külföldi útja után kindertojással próbált kedveskedni neki. De
lehet az is, hogy nincs is valódi oka.
Levitette magát a konyhába, mert meg akarta lesni,
hogy mi készült. Az udvarában egyedül egy tudós volt képes kommunikálni vele:
telepatikus úton. Noha a tudós rendes ember volt, népszerűségét beárnyékolta,
hogy ő volt e gonosz parancsok tolmácsa, így tulajdonképpen azonosították énjét
az uraságéval. Sokan azt gondolták, hogy egy-egy kegyetlenséget talán nem is
maga az uraság, hanem a csatlós tudós ötlött ki.
Most az uraság ott állt a konyhaasztalon. Kint a
kertben már készen álltak a terített asztalok, már csak az uraságra és a
tortára vártak.
A meglepetésnek szánt torta remekül sikerült: éppen
olyan lett, mint az uraság.
(Szerintem mindenki kitalálhatja a történet végét.)
Nyilván, mivel az uraság nem táplálkozott, egyáltalán
nem ehetett volna a tortából. Ráadásul szeme sem volt, egyáltalán nem láthatta
volna a tortát. Egyedül a tudós üzenhette volna meg neki, hogy mi is történik.
Ennek azonban nincs értelme.
Sőt, valójában az történt, amire persze számítunk,
hogy az uraságra fület és szemet ragasztottak, és látott és hallott mindent.
Szájat azonban nem ragasztottak rá, emiatt ellilult.
A történet vége, amit tegnap álmodtam meg azonban ez:
a torta nagyon ízletes volt, és mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy
igazából magát az uraságot falták fel, és a torta is megmaradt, a disznó is
jóllakott. Fellélegzett a ház népe, amikor a tudós szégyenében elmenekült
Az is lehetett volna, hogy kiderül, a tudós vakította
el a népet ezzel a darab kaláccsal, ő találta ki, hogy ez az uraság, hogy
félelemben tartson mindent és mindenkit, aztán miután megették az uraságot,
kiderül, hogy csak egy közönséges kalács volt, de nekem ez kevésbé tetszik,
szerintem mégiscsak jobb, ha összecserélték a tortát az urasággal, és megették
a banketten.
Tehát az uraság a konyhaasztalon szemléli az
eseményeket, de nincs szeme. A tudós bocsánatot kér, mert el kell mennie
pisilni. Az uraság pár pillanatra egyedül marad. A szakács nagy büszkén mellé
teszi az elkészült tortát, hogy megmutassa az uraságnak, gondolta, mivel nem
szereti a meglepetéseket, hátha jobb, ha most megláSSa. Az uraságnak nem
tetszik a dolog, de ezt senki sem tudja meg, mivel nem volt ott a tudós.
A torta elkészült, a konyhai személyzet végre
pihenhet. Közben érkezik a szolgálólány, megpillantja az asztalon a két
teljesen ugyanolyan kreatúrát. A szolgálólány balkezes, ezért, mint Freud is
alátámaszthatná, önkéntelenül is a bal oldali tálcához nyúl. Meggyőződése, hogy
a torta a bal oldali volt kettejük közül. A tudós visszaérkezik, de hiába
telepatizál a tortának, az nem válaszol. Közben nagy ordítást hall. (Csak ő,
mert telepatikus ordítás ez.) Kifut, az uraságból éppen lemetszették az első
szeletet.
Aztán ő is kér egyet, most már mindegy, nem?
|
feb 5, '07 5:29
pm
for everyone
|
Hát, kedves rajongóim, remélem, méltón ünnepeltétek az
Orosz Norbert világnapot. Várom leveleiteket, mi jót csináltatok. Én boldogan,
némi merevedéssel ébredtem, majd ettem, majd tanítottam, majd fodrásznál
voltam, majd munkainterjún (we'll see), majd nővéremnél Oshóról beszélgettünk,
majd hazajöttem, majd elmentem ide, majd hazajöttem, majd elmentem oda, majd
zsúrt készítettem, volt kakaó és parízer, meg torta, és büdi angolok. A
hangulatot Simon Kaci Orosz Norbert díjas festőművész alkotásai emelték, ami miatt
külön köszönet a az alkotónak, akit ezentúl csak a Divino Kacinak emlegetünk.
|
mar 5, '07 7:00
am
for everyone
|
az ember végül homokos,
lassú torrkokon át rothaszt estére szalmát
mindvégig bámulja egy halász,
ki élet évét szánja, mint kára ért –
s hozzák már számára a mondát,
mit kérdőn hívhatunk bársonyos
mormogásnak, álmos lobogásnak.
a gyertyák meztelencsigákként
négy számot ordítanak:
egy, egykettő, háromgén…
s lomhán, mint kinek tenyere a kezem,
elkerülhető bajt észlel a patak partján.
ha a hang kritikus, átadom magam
a bőrömnek, az életem kedvének,
egy tegnap kapott levélen a por.
nyújtanál segítséget?
mint
parkettánkon a gyűlölet,
olyan finomsággal
kereshetsz meg.
mert értelmetlen a
küzdelem,
s minél tovább
nézem a képem,
annál kevésbé látom
fehéren
el
elhatározás, vagy
elhatárolódás,
minden szó unalmas
betűkből
ellentétből,
következményből
mondandó.
elhalálozás.
|
mar 6, '07 3:34
pm
for everyone
|
És nem halad el mérget. Kényeztetve ült ott még egy
picit, aztán belemártotta festékébe az ecsetet, hogy ecseteljen e chatten égjen
keze alatt a murka. Látjátok, létezem, és két szín között elhalványulok én is,
nem csak a csillagok.
Most a távolság köztem és az asztal között a levegő,
mert ha nem ő, hát a törülközők a széken. Mondhatni így is leírhatnám a
helyzetem, de inkább szülőföldemre gondolok. Amihez annyira kötődöm, pedig nem
is emlékszem rá. Mihez is kellene kötődnöm rajta? A kórházi ágyhoz? Nekem ne
mondja senki, hogy létezik szülőföldi kötődés, megszokás létezik, emlékek. Az
ember él itt, ott, és valami miatt az elméje kötődéseket fakaszt magából.
Szóval, kérdem én most újra, mekkora is a távolság?
Ellenben, miért is egy asztalhoz mérem magammal a távolságot? Miért
aláznak meg bennünket ennyire a terek? Miért gondoljuk, hogy mi beléjük férünk,
miért adunk nekik hatalmat?
Ha a próféta megkínálta saját testéből a tanítványait,
hát az nem épületalapítás volt, hanem félreértés. Pontosan azt mutatja, hogy
nem kell a hely, mert ott van a test, attól is épp elég nehéz megszabadulni.
A költő egy versben említ meg egy tárgyat és magát a
távolságot.
Rosszul idézve: „a málhaságot mint ütegrugót megrakod”
– és kérem, itt nem lehet bizonyítani sem azt, hogy tévedett, sem pedig az
igazát. Egyszerűen nem lehet vele egyet érteni sem. Ugyanis ha távolság egyenlő
x-szel, akkor máris egy rohadt nagyot hazudtunk! A távolság világában nincs
helye az egyenlőségnek. AZAZ
Ti olyan közel vagytok hozzám, hogy szinte szűk a hely.
|
mar 19, '07 3:24
pm
for everyone
|
A távolba néző
ember Örményországban élt. Egy sivatagos puszta közepén. Egész nap az eget
kémlelte, az ég alsó részét, ott, ahol úgy gondolta, majd valami történni fog.
Annyira a távolba nézett, hogy észre sem vette, amint a kis hangya felmászott a
lába szárán.
A hagyma
beköltözött a köldökébe, és csakhamar a fény és a meleg hatására növekedni
kezdett. De az ember még mindig csak a nagy messziséget kémlelte, ügyet sem
vetve a növénykére, amely teste közepén cseperedett. Egyik nap elázott a
távolba néző ember, és ekkor a hagyma fejlődése újabb lendületet vett.
Rászálltak a
bogarak, és élvezték a zöldjét, aztán a szél simogatta a virágot, amely pár nap
múlva nőtt a húsos szár végén.
Az örmény csak
nézte a messziséget, és nem voltak gondolatai.
A hagyma pedig olyan
nagy lett, hogy kiesett a köldökéből.
(Nem tudni, valóban
megtörtént-e.)
|
may 23, '07 6:26
am
for everyone
|
A minap egy erdőben sétálgattam, majd letértem egy
ösvényről, és láttam három folyót párhuzamosan folyni. Sohasem találkoztak, de
egymás mellett haladtak.
Végül betértem egy kávéházba, ahol megláttam Oshót, amint épp egy csésze kávét
ivott. A legnagyobb természetességgel ültem le mellé, majd elővettem a
gordonkámat, és tenyeret sütöttem rajta.
Ő nem szólt, de minden gondolatát hallottam. Nem volt egy gondolata sem.
Aztán a kávé végeztével lassan elmagyarázta:
Most mindenki azon aggódik, hogy megtalálja az élet értelmét, hiszen a
tudomány Nyugaton minden értéket lerombolt, mindent az anyag szintjére
egyszerűsített. Már a szeretetet is csak egy hormonnak tudják be. Ezért van az,
hogy mindenki értelmetlennek érzi az életét.
Ha szerelmes leszel, az életed bizonyos értelmet nyer. Az emberpár magasabb
rendű, hiszen ketten egyesültek (már, ha sikerül). Az energiák körré váltak.
Amikor egy ffi és egy nő szerelemben egyesülnek, abból egy magasabb rendű
valóság fakad, hiszen két energia találkozott.
Gyermek születik, és most már családot alkotnak - gyarapodott az értelem. A
család magasabb egység, mint egy pár.
Amikor egy költő megír egy verset, értelem születik, mert a költő már nincs
egyedül, alkotott valamit. Amikor az anya gyermeket szül, értelem születik.
Magadra hagyatva, minden mástól elvágva, szigetként különválasztva értelmetlen
az életed. Minél nagyobb az egész, annál teljesebb az értelem. És ez Isten, aki
nem egy személy, és nem üldögél sehol. Ezek az elképzelések ostobák. Isten a
létezés teljes jelenvalósága, a lét maga.
Aztát tovább üldögéltem, és néztem a folyókat folyni.
|
may 25, '07 3:32
pm
for everyone
|
A legnagyobb csend a tiéd. A rétben, a rétegben, a
répában. Mélyen, a sejtben, ott lakik az odúban. Nincs elrejtve, csak belül
van.
A hátizsákod jól bezárod, és nyilván aranyat is viszel
magaddal, pedig felesleges. Megkeresheted az izzadást ott is. Mindenképpen írj
majd egy papírra fel négy szót, melyeket többé nem felejtesz el. Ebből kettő a
neved lehet.
Az ottaniak isznak egy furcsa teát, amitől
megtisztulnak. Hánynak egész éjjel, de közben beszélnek a szellemekkel, és
érzik, hogy kijön belőlük minden rettenet és kátrány. Állítólag irdatlan jó
érzés.
Miközben a buszon zötyögsz, tele vagy hellyel a
szívedben az új iránt, és a másik, a hátad mögött hagyott élet igen messzi
létezés csupán. Pedig még arra is emlékszel, hogyan záródik a fürdőszobát
ajtaja. Vagy kulccsal zárod be, vagy kicsit meg kell nyomni az ajtót, különben
nem csukódik be teljesen. Most más zárja épp, de ha elköltözik, már neki is
emlék lesz, de nem biztos, hogy emlékszik rá. Én igyekszem nem elfelejteni az
összes ajtó záródását, amivel csak mélyebb kapcsolatba kerültem.
A hajad talán ziláltabb az ottani klímától, de mivel
most elolvasod ezt, új erőre kap. Akár maszturbálhatnál is, nem?
Az inkák szintén olyan messzi vannak tőlünk, hogy
semmit nem értünk belőlük. Egy másik dimenzió. Állítólag nem haltak ki, sőt,
semmi sem tűnik el, csak a dimenziók változnak. Ez is érdekes. Az biztos, és
ezt ilyenkor utazás közben érzi legjobban az ember, a tér és az idő, ahogy
eddig mértük, az egy hamiskodás csupán. Ezt épp most érzed majd, az Andokban
haladó buszon, hogy itt is, ott is. És nincs fent és lent.
Ám legyen. Légy ott!
|
may 26, '07 7:44
am
for everyone
|
Vannak az életünkben apró stabil
periódusok, amik az állandóság illúziójával kecsegtetnek. Akár az Arrabona
áruház ételbárjában dolgozó szimpatikus néni, vagy az ottani melegszendvics
állandósult ízvilága. Ha egyszer visszatérsz, és érzed, hogy ez már nem ugyanaz,
nagyon rossz érzés.
De hiszen közben Te magad is
mennyit változtál! Nem csak lelkileg, gondolj bele, hét évente az egész tested
kicserélődik. Ezért eszünk, ezért kakilunk.
Mert semmi sem állandó. Amikor
felidézed a múltat, azt már az új, mostani agyaddal teszed, amely ugyan képes
emlékezni, de már mindent máshogy értelmez.
Kellemes, amikor valami biztos;
ha van legalább egy pont, amihez kötődhetünk. De az élet folyékony, és ha
megszilárdulna, akkor már nem élne, halott anyag lenne.
Nekünk is csak el kell dönteni,
hogy részt akarunk-e benne venni, vagy szilárdan dacolni szeretnénk ellene. Az
élet fog győzni. Nem válhatunk élőként halottá. Fontos, hogy keressük azokat a
pontokat, ahol fel tudunk oldódni ebben az őstengerben.
Ha megfigyeled, az ember
évezredes tevékenysége, és pontosan emiatt nem vagyunk már a természet része,
mindig az, hogy valami biztosat hozzon létre. Könyvtárakat épít, hogy megőrizze
a tudást, magas gátakat, hogy ne fulladjon meg az árban.
Ha valaki túl erősen ködőtik a
múltjához, de akár a jelenben is személyekhez - akik óhatatlanul csak
ideiglenesen lehetnek mellette - akkor egy idő után a lelke tele lesz a szálak
elszakított csonkjaival.
Ilyenkor kell megfürödni az
életben, hogy meg ne fulladj.